Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Már a Macska-jaj írójával dolgozik a frankfurti repülőtér bábeli világának megfilmesítésén.
Az idei Mediawave fődíját a német Veit Helmer Tuvalu című alkotása kapta. A dialógusok nélküli tündérmese egy elhagyatott város omladozó fürdőjében játszódik. Anton, a tanonc vak apja uszodáját gondozza, fenntartva az illúziót, hogy az uszoda jó állapotban van és forgalmas. Egyetlen új vendég érkezik csak, Eva, aki Imperialt, a gőzgépet keresi a pincében. Mikor az apa meghal, az uszoda elpusztul, Anton és Eva pedig elhajóznak Tuvalu szigetére. A film a Mokép jóvoltából még idén a magyar mozikba kerül.
- Az öreg uszodában élők ragaszkodnak a múlthoz, pedig a kinti világban a buldózerek már a földdel tették egyenlővé a régi épületeket, hogy új világ épülhessen.
- A Tuvalu az eltűnt értékek emlékének tiszteleg. Minél több dolgot veszítünk el, annál fontosabbnak látjuk azokat. Ilyenek az eltűnőben lévő nyilvános terek is, ahol közösségek jöhettek létre. Egy uszoda régen éppen olyan volt, mint a mozi. Az emberek megpihenhettek a falai között, örömet találhattak, beszédbe elegyedhettek egymással. A közösségi terek jóformán megszűnnek, manapság az emberek e-mail útján érintkeznek egymással, a klasszikus nagy mozik helyén pedig popcorngyárak nyílnak.
- Az uszodát végül lerombolják, de az utolsó pillanatban sikerül megmenteni Imperalt, a gőzgépet. Érdemes menteni a múltat?
- A test ugyan meghal, a lélek azonban megmarad. Talán az uszoda szívét, a romok közt fellelhető jót szimbolizálja Imperial, ami nélkül a szerelmesek nem hajózhatnának el Tuvalu szigetére. Egy kicsit hiszek a mesékben, nem veszíthetem el az illúziókat. Filmet is azért készítek, mert ugyan tudom, a mozi nem képes a világot megváltoztatni, ám bízom abban, annak egy darabkáját még megérintheti.
- Álomközpontú?
- Az álom a létből fakadó rémület egyedül hatásos gyógyszere. A mesék persze irreálisak, a legtöbb happy endnek árnyoldala is van. Filmjeim többsége azt keresi, az elviselhetetlen életet hogyan tudnánk az álmok, a szokatlan ötletek segítségével elviselhetővé tenni.
- Akár Kelet-Németországot is szimbolizálhatná a romos épület. Jöttek a nyugat-németek, elmagyarázták, milyen is a demokrácia, majd rombolni és építeni kezdtek. Holott nem minden keletnémet volt Stasi-ügynök, életük pedig éppúgy idilli volt, mint korszerűtlen.
- A Tuvalu inkább metafizikai síkon mozog. Sokan egyhelyben topognak: az elmúlt évszázad szellemétől nem szakadtak el, az új idők szelleme épp csak megérintette őket. A technokrata világ viszont nincs tekintettel az olyan emberekre, akik nem tudnak időben váltani.
- Akad még hely a valódi kapcsolatoknak?
- Egyre kevesebb. De vannak még helyek, például a Mediawave. Különböző nemzetiségű filmesek és művészeti ágak képviselői jönnek itt össze, én már visszatérő vendég vagyok. A különböző kultúrák táplálnak. Korábban a sport meg a zene volt közösségteremtő. De most mi van? Az emberek egyedül elballagnak egy fitness-stúdióba, a muzsikához nem kellenek zenészek, elég egy számítógép. Hiányzik a szociális, emberi aspektus.
- Kevesebb időnk jut egymásra, mert a megélhetésért küzdünk. Ez akkora baj?
- Minden embernek saját magától kell felismernie, hogy fontosabb dolgok is vannak az életben a hamis mammonnál. Egyébként csak a felszínen szól minden a pénzről. A barátaidat nem vásárolhatod meg egy szupermarketben, s csak egy családod lehet.
- A Tuvalu ezek szerint egy idealista missziója?
- Egy filmet sem készítettem agitációs célokból. Sosem jutott eszembe olyasmi, hogy most tennem kell valamit a hideg, modern technika ellen. A szenvedély fűt, az apró ötletek növekednek ideává bennem, anélkül, hogy komolyabban töprengenék a világ dolgain.
- Miért nélkülözi a szöveget a filmjében?
- Truffaut szerint egy filmnek nem elmondani, hanem megmutatni kell a dolgokat. Az eredeti képek erejében hiszek, amelyek képesek agyonverni a nézőt. Épp elég beszélő fejet mutat a televízió.
- Meddig járható ez az út?
- Sosem használnám a nyelvet pusztán narrációra, a zenei minőség érdekel. Következő filmem a frankfurti repülőtéren fog játszódni, ott a dialógusok különböző nyelveken fognak folyni attól függően, hogy a jobb életet kereső utazók honnan érkeztek. Ott a nyelv lesz a konfliktusok forrása. Az ötleten egyelőre Gordan Mihič, a Macska-jaj és a Cigányok idejének írója dolgozik.
- Érdekes arcokat talált a Tuvaluhoz. Miért kellett tizennégy országból válogatni a szereplőket?
- Olyan emberek érdekelnek, akik bohókásak, meghökkentenek. Tökéletes figurákat kerestem, s mivel a film mellőzi a dialógust, nem voltam egy nyelvterületre beszorítva. Ez az igazi szabadság. A főszereplőnő, Chulpan Hamatova orosz, Anton alakítója, Denis Lavant párizsi, mégis jól megértették egymást.
- Szófiában forgatott. Régis Wargnier a Kelet-Nyugat kapcsán elmondta, a bolgárok teljesen kijöttek a filmezés gyakorlatából, sok mindenről már fogalmuk sincs.
- Bár tisztelem Wargnier-t, de akkor is: Wargnier seggfej. Három hónapig forgattam Szófiában, ahol teljesen professzionális csapatot kaptam. Wargnier negyven franciával érkezett Bulgáriába, mint egy gyarmati uralkodó. Az ország legnagyobb filmgyártó cégét asszisztensként alkalmazta és csodálkozott, hogy senki sem lelkesedik. Persze, hogy nem akarták a legjobbat nyújtani!
- Azért Wargnier mégiscsak Oscar-díjas rendező. Ekkorát tévedett volna?
- Nekem is azt mondták, a bolgárok lusták és meglopnak. Ehelyett hetente hat napon át tizenkét órát dolgoztak három hónapon keresztül. Az operatőr, Emil Christov Amerikában is ért már el sikereket, a munkatársaim mindnyájan elkötelezettek voltak, húsz-harminc filmmel a hátuk mögött. Lehet, hogy az operatőr a legújabb technikát nem ismerte, de a szeme világát azért még nem vesztette el.
- Csak nem a régi német-francia ellentét van felelevenedőben?
- Szeretem a franciákat, csak az ilyesfajta arroganciát nem bírom. Ha valaki külföldön forgat, neki kell alkalmazkodni az ott élők mentalitásához. Azt sem hiszem, hogy valamiféle tudatalatti viszolygás miatt futna Franciaországban a Tuvalu bolgár filmként. A német filmeknek mindenhol nyomorúságos hírük van, nem szabad elijeszteni a közönséget. A Tuvalu végül is nemzetközi produkció, nekem meg mindegy. Persze nem német, bolgár, román, orosz, amerikai vagy francia filmként, hanem világfilmként kellene feltüntetni a plakátokon. Ha világzene már létezik, miért ne lehetne világfilm is?
[ ]
Tölgyesi Gábor
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
