Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
Deák Krisztina a Jadviga párnájáról
Deák Krisztinával országjáró - pontosabban: országos és szomszédos országokat járó - turnéja közben (Tótkomlós, Pécs, Pozsony, Szeged...) találkoztunk, hogy arról a filmről beszéljünk, amelyet valószínűleg a legnagyobb várakozás kísért az idei Filmszemlén. Závada Pál kultuszműve, a Jadviga párnája nem biztos, hogy filmre kívánkozik, de a sikerregények sorsát nem tudta elkerülni. A rendezővel "Tótkomlós filmje" kapcsán a titkokról, az érzelmektôl irtózó értelmiségről és az erotikáról is szót ejtettünk.
- Egy újságíró kérdésére, aki azt próbálta megtudni, ki vagy valójában, Jadviga vagy Ondris, azt felelted: "Én Buchbinder Miki vagyok". Vagyis az a fényképész, aki a regényben "csak" dokumentálja az eseményeket. Ezzel egyben a rendezői magatartásodat is meghatároztad?
- Az "Én Buchbinder Miki vagyok" csupán egy bonmot volt. Ezt komolyan vették, és a tréfából főcím lett. A mondat semmiképpen sem értelmezhető rendezői ars poeticának.
- Mégiscsak távolságtartásra, ha úgy tetszik, függetlenségre utal, hogy bevallottan nem választottál nézőpontokat. Egyszerűbben: nem álltál sem Jadviga, sem Ondris pártjára.
- Nem igaz, hogy nem álltam senki mellé. Én erkölcsi értelemben nem akartam állást foglalni, különösen nem a film végén. Nekem ugyanúgy fáj a szívem Ondris halálakor, mint az utolsó jelenetnél, amikor Jadviga egyedül marad, és rájön, hogy most már visszafordíthatatlan az ő magánya. Azokban a pillanatokban működik jól a film, amikor hullámoznak az érzelmek. És ha megkérded valakitől, mondja el, ki a jó, ki a rossz, kit szeret, kitől irtózik, akkor egy ideig nem érkezik válasz.
- Ez rendben is van, de a filmet látva az az érzésem, hogy túl sok a titok. Miközben a regény olvasói izgalmas szellemi szpartakiádot folytathatnak a barátaikkal, azok, akik nem találkoztak a művel, rejtvényfejtésre kényszerülnek.
- Elkerülhetetlen, de számomra mégsem kedves a film összevetése a regénnyel. Mert ez a film nem Závada Pál regényének a megfilmesítése. Ez egy olyan forgatókönyv megfilmesítése, amelyben Závada figurái szerepelnek. A Jadviga már-már felkínálja azt a sokkal vonzóbb és könnyebb lehetőséget, hogy bonyolult idősíkos, flashbackes filmet készítsenek belőle. Ez óriási szabadságot biztosítana. Mert csak a lineáris, klasszikus történet választása során szembesül a rendező azzal, hogy mi mindent kell tudni a szakmáról. Itt mindennek következménye van: nem lehet a vágóasztalon cserélgetni a jeleneteket, a színészeknek jeleneteket kell megoldaniuk. Ne érts félre, mindaz, amit elmondtam, kizárólag rendezői hozzáállás kérdése, nem értékítélet.
- Miért zavar téged annyira, amikor a regényt összevetik a filmmel?
- Van egy bizonyos értelmiségi kör - ez nagyon racionális, nagyon okos emberekből áll. Ezek az emberek nem hagyják, hogy érzelmileg "manipulálják" őket, nem engedik meg maguknak, hogy egy film hasson rájuk. Elborzadnának önmaguktól, ha nyilvános helyen könnyes lenne a szemük. Én pedig érzelmeket szeretnék kiváltani, nem vágyom többre. És a Jadviga érzelmes film.
- Ondris, Jadviga írásai, Miso lábjegyzete erőteljes belső monológok, amelyek kivételes egyéniségekről tanúskodnak. Világosak az indítékok. A filmben apró gesztusokból, szemrebbenésekből teremtődik meg egy-egy alak, ezért néha még a "beavatottak" számára is érthetetlen, ki, miért van ott, ahol van, mi motiválja, mit miért csinál...
- Te most arról beszélsz, hogyan hatott rád a regényt. Hogy erősebbek-e a figurák a regényben? Ma már a színészek arca jelenik meg előttem minden alkalommal, mert a regényt, amit szinte kívülről tudtam, kicsit elhomályosították a vágószobában átélt élmények. Mondj egy konkrét példát!
- Jadviga a halott Ondris naplójának kezdő sorait olvassa, rájön, hogy eddig nem értett semmit, betemeti a boldogtalanság, és talán a szégyen. Tóth Ildikó elmondta nekem, hogy ehhez a jelenethez nem talált kapaszkodót.
- Először nem is tudta megcsinálni. Mindketten tudtuk, hogy nagyon rossz lett. Ildi úgy érezte, ez korai még, emellett este színházban is játszott, fáradt volt... Tragikusnak éltük meg azt a napot, ráadásul egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy módunk lesz még egyszer visszamenni ehhez a jelenethez. Aztán, szerencsére, felvehettük másodszorra, máshogyan, a műterem lebontása előtt egy-két nappal.
- Nem erre gondoltam: Ildikónak azért volt nehéz dolga, mert bizonyos stációkat kihagyva kellett eljutnia a megrázó utolsó jelenetig. Azt mondta, nagyon hiányolta, hogy Jadvigát sohasem láttuk magában.
- Ez koncepció volt. Magányai Ondrisnak vannak. Hiszen az ő magányát látom, Jadviga mindig valakiben tükröződik: hol Ondrisban, hol Jadvigában. Egyszer marad egyedül - a végén. Viszont Ondris sokszor van egyedül. Mert őt egyedül hagyják.
- Közel egy éven keresztül, számtalanszor átírtátok Závadával a forgatókönyvet, és rendszeresen kikértétek az ismerősök, barátok véleményét. Ez a bizonytalanságból fakadt?
- Ellenkezőleg! Biztosan tudtuk, hogy lineáris történetet csinálunk. Ez az én ötletem volt, és Závada elfogadta. Volt nekem a főiskolán egy tanárom, Nádasdy Kálmán. Ő - és Radványi Géza - azt mondták nekem, mindenkinek meg kell mutatni a forgatókönyvet, mert mindenki mondhat egy jó mondatot. A rendezőnek az a dolga, hogy a száz mondatból kiválassza azt az egyet, amire majd szüksége lesz. A színészeknek pedig azért adtam oda a forgatókönyvet többször is, mert egyfelől ott volt a regény, másfelől bíztam bennük, szerettem őket. Azt akartam, hogy tudják, ha van egy olyan jelenet a regényben, amitől nem tudnak elszakadni, esetleg pillér lehet a szerepformálásukhoz, akkor szóljanak, és bekerül a filmbe. Mert a filmkészítés során mindenki alkotótárs. Ezért is ügyelek rá annyira, hogy a kellékes vagy az öltöztető ötletét ne adjam elő a sajátomként. Mindez egyáltalán nem jellemző a bizonytalan rendezőre, aki tapasztalataim szerint agresszív és diktatórikus.
- Závadával részt vettetek egy Sundance-kurzuson is, ahová már kész forgatókönyvvel érkeztetek, de a végső változat ott készült el. A tanácsadók nem olvasták a regényt, és valószínűleg nem csillant fény a szemükben, amikor azt hallották: a szlovákok autonómiatörekvései. A Jadviga számukra szerelmi történetté egyszerűsödött.
- Ez így van jól! Felszabadító élmény volt olyan emberekkel találkozni, akik semmit sem tudtak a regényről. A Sundance-kurzuson a Jadvigában nagy lehetőséget láttak, ezért óvtak attól, hogy a politikai vonalat felerősítsem. Úgy volt, ahogy mondtad: nem is értették, mi a probléma, hiába próbálkoztunk a szerbekkel, a csecsenekkel vagy az albánokkal. Sokat mulattunk azon, hogy az egyik tanácsadó azt javasolta, készítsünk egy táblázatot színes papírokra, a következő feliratokkal: Jadviga, Ondris, szerelmi szál, barátok, politika satöbbi, majd ugyanezt csináljuk végig a jelenetekkel is, és majd kijön, hogy miből kell kevesebb, miből több. Ha nem is szórakoztattuk magunkat színes papírokkal, rájöttünk, ez egyáltalán nem volt hülyeség. És ott született az a film elején látható legénybúcsú-jelenet is, amit a kérésemre Pali írt meg.
- A regény kulcsfigurája Franci, aki közvetlenül sosem jelenik meg, mindig mások szemével látjuk. Ezekből az apró mozaikokból kellett nektek összeraknotok a hús-vér embert. A filmben Franci megdöbbentően jelentéktelen. Érthetetlen, hogy egy ilyen súlytalan, hétköznapi emberben mit szerethet Jadviga.
- Pontosan ezt akartam. Kérdezd meg magadtól, hogy mi a szerelem? Hogy miért vonzódsz valakihez? Miért vágysz arra, hogy az a valaki hozzád érjen, és miért rossz, ha egy másik férfi nyúl hozzád? Nincs racionális válasz. Ha megjelenik egy vonzó, érdekes, nagypolgár szerető, miközben ott küzd egy fiatal, tapasztalatlan parasztfiú, aki mindent elszúr - az esküvőn rosszul csókol, ügyetlenül nyúl Jadviga melléhez- a történet teljesen érdektelen. Ezért volt fontos, hogy Ondris férfias jelenség legyen, és Franci - de nem Roman Luknár! - semmilyen. Hogy mindenki kérdezze meg: miért pont ő kell Jadvigának? Roman Luknár és Ildikó között pedig létrejött az a sajátos viszony, amit nem lehet instruálni. Vagy van, vagy nincs.
- A Filmszemlén Forgách András - a zsűri nevében - érdektelennek, unalmasnak minősítette a filmekben megjelenő szexualitást. Nyilvánvalóan a Jadvigára célzott. Hogyan érintett ez a kijelentés?
- Másnap Forgách András azt mondta Závada Pálnak, hogy ő nem a Jadvigára gondolt. Nagyon haragudtunk rá, mert ezzel meglehetősen egyedül marad, és ha ez így volt, akkor rosszul elemzett. Hiszen mindenki a Jadvigára gondolt - én is. Egy zsűrinek ennél komolyabban kellene venni ömagát, a jelenlévőket, nem utolsósorban a filmkészítőket.
- Miért látunk csak arcokat, amikor hôseink szeretkeznek? Több férfi barátom, ismerősöm mondta, hogy ezek a jelenetek ügyetlenek, eleve hiányzik belőlük az erotika.
- Nekik más az erotikájuk, vagy máshol van az erogén zónájuk. A Jadviga természetesen nem pornográf film, nem magát az aktust akartuk mutatni. Én ilyen filmet nem akarok, és nem is tudok csinálni. Ez engem nem érdekel. A szexualitás ennél sokkal bonyolultabb, sokkal mélyebbről jön. Lehet, hogy meglepetést okozok, de van egy olyan szó, hogy lélek. Ezért a gesztusok, az érintések, a tekintetek voltak fontosak. Ilyen filmet készíteni sokkal nehezebb, mint két meztelen testet lefényképezni. Mielőtt elkezdtem forgatni, megnéztem az Érzékek birodalmát és más erotikus filmeket, de határozottan tudtam, hogy én hogyan akarom mindezt megcsinálni. Az már más kérdés, hogy Tóth Ildi kinek erotikus, és kinek nem. Olyan férfi is van, akinek Jadviga szőke hajú és kék szemű Barbie-baba, olyan tökéletes testtel, mint egy reklámfilmben.
- Érdekes, hogy olyan színésznőt választottál Jadviga szerepére, aki bevallottan ódzkodik attól, hogy színpadon vagy filmen meztelenül lássák.
- Tóth Ildi Jadvigája annyira sugározza magából a tisztaságot, hogy elfogadom a romlottságát. Mert Jadviga bizonyos pillanatokban igen romlott - amikor nem tud dönteni a két férfi között. Miközben a bizonytalanságával tönkretesz maga körül mindenkit, látom, hogy gyötrődik. A meztelenségről: legalább öt jelenet arról szól, hogy Jadviga nem hajlandó levetkőzni! Éppen ezért volt tudatos Bodó Viktor meztelensége. A megerőszakolási jelenetet pedig nem lehet végignézni indulat nélkül. Mert Ondrisnak az a bűne, hogy hiába volt Jadviga a felesége, erőszak által lett az övé. És van egy olyan jelenet is a filmben, amit nem lehetett előre kitervelni. Ez Viktor egyperces közelije: mielőtt Ondris elmegy a frontra, Jadviga szánalomból odaadja magát neki.
- Most arról a jelenetről van szó, amikor Ondris olyan látványosan elélvez?
- Ez azért valamivel több ennél. Te csak a szexusról beszélsz - de ez a szerelem. És ennél a közelinél látszik ez a mennyei boldogság. Mert Viktor arcán megtörténik minden: látjuk a fogsorát, szinte belelátsz a torkába. Mégis: bizonyos férfiak ezt a jelenetet határozottan elutasítják, kikérik maguknak, sőt, gyűlölik. Pedig ezt az egyik legszebb beállításnak érzem.
- A zsűri a hiteles látványvilág megteremtését értékelte a Jadvigában. Egyik barátom azt mondta, ilyen díjat kapni nagyon megalázó.
- Én meg azt tanultam - szintén egy barátomtól -, hogy minden díjnak örülni kell, mert a díjakat nem kapják az emberek, hanem adják nekik. Az a rossz, hogy a filmekkel versenyezni kell, miközben nincs objektív mérce. Ugyanakkor nincs díj, amin érdemes megsértődni, és aki azt gondolja, hogy díjak döntenek arról, hogy milyen filmet csinált, az nagyon buta. Tíz éve dolgozom együtt Romvári Józseffel, Szakács Györgyivel és Balogh Gáborral. Örültem, hogy velük lehettem, inspirálnak engem, remélem, én is őket. Másrészt: Závadával milliószor összeveszhettünk volna, egymásra vághattuk volna az ajtót, de mi tiszteltük egymást, és ezt kivételes gesztusokkal a másik tudomására is hoztuk. Ezt a harmóniát bizonyos hangok meg szeretnék zavarni, de ez teljesen hiábavaló erőlködés. Ez a díj is hülyeség. Végül is, hogy a magyar filmszemlén ki milyen díjat kap...
Horeczky Krisztina
"A férfiaknak máshol van az erogén zónájuk"
Deák Krisztinával országjáró - pontosabban: országos és szomszédos országokat járó - turnéja közben (Tótkomlós, Pécs, Pozsony, Szeged...) találkoztunk, hogy arról a filmről beszéljünk, amelyet valószínűleg a legnagyobb várakozás kísért az idei Filmszemlén. Závada Pál kultuszműve, a Jadviga párnája nem biztos, hogy filmre kívánkozik, de a sikerregények sorsát nem tudta elkerülni. A rendezővel "Tótkomlós filmje" kapcsán a titkokról, az érzelmektôl irtózó értelmiségről és az erotikáról is szót ejtettünk.
- Egy újságíró kérdésére, aki azt próbálta megtudni, ki vagy valójában, Jadviga vagy Ondris, azt felelted: "Én Buchbinder Miki vagyok". Vagyis az a fényképész, aki a regényben "csak" dokumentálja az eseményeket. Ezzel egyben a rendezői magatartásodat is meghatároztad?
- Az "Én Buchbinder Miki vagyok" csupán egy bonmot volt. Ezt komolyan vették, és a tréfából főcím lett. A mondat semmiképpen sem értelmezhető rendezői ars poeticának.
- Mégiscsak távolságtartásra, ha úgy tetszik, függetlenségre utal, hogy bevallottan nem választottál nézőpontokat. Egyszerűbben: nem álltál sem Jadviga, sem Ondris pártjára.
- Nem igaz, hogy nem álltam senki mellé. Én erkölcsi értelemben nem akartam állást foglalni, különösen nem a film végén. Nekem ugyanúgy fáj a szívem Ondris halálakor, mint az utolsó jelenetnél, amikor Jadviga egyedül marad, és rájön, hogy most már visszafordíthatatlan az ő magánya. Azokban a pillanatokban működik jól a film, amikor hullámoznak az érzelmek. És ha megkérded valakitől, mondja el, ki a jó, ki a rossz, kit szeret, kitől irtózik, akkor egy ideig nem érkezik válasz.
- Ez rendben is van, de a filmet látva az az érzésem, hogy túl sok a titok. Miközben a regény olvasói izgalmas szellemi szpartakiádot folytathatnak a barátaikkal, azok, akik nem találkoztak a művel, rejtvényfejtésre kényszerülnek.
- Elkerülhetetlen, de számomra mégsem kedves a film összevetése a regénnyel. Mert ez a film nem Závada Pál regényének a megfilmesítése. Ez egy olyan forgatókönyv megfilmesítése, amelyben Závada figurái szerepelnek. A Jadviga már-már felkínálja azt a sokkal vonzóbb és könnyebb lehetőséget, hogy bonyolult idősíkos, flashbackes filmet készítsenek belőle. Ez óriási szabadságot biztosítana. Mert csak a lineáris, klasszikus történet választása során szembesül a rendező azzal, hogy mi mindent kell tudni a szakmáról. Itt mindennek következménye van: nem lehet a vágóasztalon cserélgetni a jeleneteket, a színészeknek jeleneteket kell megoldaniuk. Ne érts félre, mindaz, amit elmondtam, kizárólag rendezői hozzáállás kérdése, nem értékítélet.
- Miért zavar téged annyira, amikor a regényt összevetik a filmmel?
- Van egy bizonyos értelmiségi kör - ez nagyon racionális, nagyon okos emberekből áll. Ezek az emberek nem hagyják, hogy érzelmileg "manipulálják" őket, nem engedik meg maguknak, hogy egy film hasson rájuk. Elborzadnának önmaguktól, ha nyilvános helyen könnyes lenne a szemük. Én pedig érzelmeket szeretnék kiváltani, nem vágyom többre. És a Jadviga érzelmes film.
- Ondris, Jadviga írásai, Miso lábjegyzete erőteljes belső monológok, amelyek kivételes egyéniségekről tanúskodnak. Világosak az indítékok. A filmben apró gesztusokból, szemrebbenésekből teremtődik meg egy-egy alak, ezért néha még a "beavatottak" számára is érthetetlen, ki, miért van ott, ahol van, mi motiválja, mit miért csinál...
- Te most arról beszélsz, hogyan hatott rád a regényt. Hogy erősebbek-e a figurák a regényben? Ma már a színészek arca jelenik meg előttem minden alkalommal, mert a regényt, amit szinte kívülről tudtam, kicsit elhomályosították a vágószobában átélt élmények. Mondj egy konkrét példát!
- Jadviga a halott Ondris naplójának kezdő sorait olvassa, rájön, hogy eddig nem értett semmit, betemeti a boldogtalanság, és talán a szégyen. Tóth Ildikó elmondta nekem, hogy ehhez a jelenethez nem talált kapaszkodót.
- Először nem is tudta megcsinálni. Mindketten tudtuk, hogy nagyon rossz lett. Ildi úgy érezte, ez korai még, emellett este színházban is játszott, fáradt volt... Tragikusnak éltük meg azt a napot, ráadásul egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy módunk lesz még egyszer visszamenni ehhez a jelenethez. Aztán, szerencsére, felvehettük másodszorra, máshogyan, a műterem lebontása előtt egy-két nappal.
- Nem erre gondoltam: Ildikónak azért volt nehéz dolga, mert bizonyos stációkat kihagyva kellett eljutnia a megrázó utolsó jelenetig. Azt mondta, nagyon hiányolta, hogy Jadvigát sohasem láttuk magában.
- Ez koncepció volt. Magányai Ondrisnak vannak. Hiszen az ő magányát látom, Jadviga mindig valakiben tükröződik: hol Ondrisban, hol Jadvigában. Egyszer marad egyedül - a végén. Viszont Ondris sokszor van egyedül. Mert őt egyedül hagyják.
- Közel egy éven keresztül, számtalanszor átírtátok Závadával a forgatókönyvet, és rendszeresen kikértétek az ismerősök, barátok véleményét. Ez a bizonytalanságból fakadt?
- Ellenkezőleg! Biztosan tudtuk, hogy lineáris történetet csinálunk. Ez az én ötletem volt, és Závada elfogadta. Volt nekem a főiskolán egy tanárom, Nádasdy Kálmán. Ő - és Radványi Géza - azt mondták nekem, mindenkinek meg kell mutatni a forgatókönyvet, mert mindenki mondhat egy jó mondatot. A rendezőnek az a dolga, hogy a száz mondatból kiválassza azt az egyet, amire majd szüksége lesz. A színészeknek pedig azért adtam oda a forgatókönyvet többször is, mert egyfelől ott volt a regény, másfelől bíztam bennük, szerettem őket. Azt akartam, hogy tudják, ha van egy olyan jelenet a regényben, amitől nem tudnak elszakadni, esetleg pillér lehet a szerepformálásukhoz, akkor szóljanak, és bekerül a filmbe. Mert a filmkészítés során mindenki alkotótárs. Ezért is ügyelek rá annyira, hogy a kellékes vagy az öltöztető ötletét ne adjam elő a sajátomként. Mindez egyáltalán nem jellemző a bizonytalan rendezőre, aki tapasztalataim szerint agresszív és diktatórikus.
- Závadával részt vettetek egy Sundance-kurzuson is, ahová már kész forgatókönyvvel érkeztetek, de a végső változat ott készült el. A tanácsadók nem olvasták a regényt, és valószínűleg nem csillant fény a szemükben, amikor azt hallották: a szlovákok autonómiatörekvései. A Jadviga számukra szerelmi történetté egyszerűsödött.
- Ez így van jól! Felszabadító élmény volt olyan emberekkel találkozni, akik semmit sem tudtak a regényről. A Sundance-kurzuson a Jadvigában nagy lehetőséget láttak, ezért óvtak attól, hogy a politikai vonalat felerősítsem. Úgy volt, ahogy mondtad: nem is értették, mi a probléma, hiába próbálkoztunk a szerbekkel, a csecsenekkel vagy az albánokkal. Sokat mulattunk azon, hogy az egyik tanácsadó azt javasolta, készítsünk egy táblázatot színes papírokra, a következő feliratokkal: Jadviga, Ondris, szerelmi szál, barátok, politika satöbbi, majd ugyanezt csináljuk végig a jelenetekkel is, és majd kijön, hogy miből kell kevesebb, miből több. Ha nem is szórakoztattuk magunkat színes papírokkal, rájöttünk, ez egyáltalán nem volt hülyeség. És ott született az a film elején látható legénybúcsú-jelenet is, amit a kérésemre Pali írt meg.
- A regény kulcsfigurája Franci, aki közvetlenül sosem jelenik meg, mindig mások szemével látjuk. Ezekből az apró mozaikokból kellett nektek összeraknotok a hús-vér embert. A filmben Franci megdöbbentően jelentéktelen. Érthetetlen, hogy egy ilyen súlytalan, hétköznapi emberben mit szerethet Jadviga.
- Pontosan ezt akartam. Kérdezd meg magadtól, hogy mi a szerelem? Hogy miért vonzódsz valakihez? Miért vágysz arra, hogy az a valaki hozzád érjen, és miért rossz, ha egy másik férfi nyúl hozzád? Nincs racionális válasz. Ha megjelenik egy vonzó, érdekes, nagypolgár szerető, miközben ott küzd egy fiatal, tapasztalatlan parasztfiú, aki mindent elszúr - az esküvőn rosszul csókol, ügyetlenül nyúl Jadviga melléhez- a történet teljesen érdektelen. Ezért volt fontos, hogy Ondris férfias jelenség legyen, és Franci - de nem Roman Luknár! - semmilyen. Hogy mindenki kérdezze meg: miért pont ő kell Jadvigának? Roman Luknár és Ildikó között pedig létrejött az a sajátos viszony, amit nem lehet instruálni. Vagy van, vagy nincs.
- A Filmszemlén Forgách András - a zsűri nevében - érdektelennek, unalmasnak minősítette a filmekben megjelenő szexualitást. Nyilvánvalóan a Jadvigára célzott. Hogyan érintett ez a kijelentés?
- Másnap Forgách András azt mondta Závada Pálnak, hogy ő nem a Jadvigára gondolt. Nagyon haragudtunk rá, mert ezzel meglehetősen egyedül marad, és ha ez így volt, akkor rosszul elemzett. Hiszen mindenki a Jadvigára gondolt - én is. Egy zsűrinek ennél komolyabban kellene venni ömagát, a jelenlévőket, nem utolsósorban a filmkészítőket.
- Miért látunk csak arcokat, amikor hôseink szeretkeznek? Több férfi barátom, ismerősöm mondta, hogy ezek a jelenetek ügyetlenek, eleve hiányzik belőlük az erotika.
- Nekik más az erotikájuk, vagy máshol van az erogén zónájuk. A Jadviga természetesen nem pornográf film, nem magát az aktust akartuk mutatni. Én ilyen filmet nem akarok, és nem is tudok csinálni. Ez engem nem érdekel. A szexualitás ennél sokkal bonyolultabb, sokkal mélyebbről jön. Lehet, hogy meglepetést okozok, de van egy olyan szó, hogy lélek. Ezért a gesztusok, az érintések, a tekintetek voltak fontosak. Ilyen filmet készíteni sokkal nehezebb, mint két meztelen testet lefényképezni. Mielőtt elkezdtem forgatni, megnéztem az Érzékek birodalmát és más erotikus filmeket, de határozottan tudtam, hogy én hogyan akarom mindezt megcsinálni. Az már más kérdés, hogy Tóth Ildi kinek erotikus, és kinek nem. Olyan férfi is van, akinek Jadviga szőke hajú és kék szemű Barbie-baba, olyan tökéletes testtel, mint egy reklámfilmben.
- Érdekes, hogy olyan színésznőt választottál Jadviga szerepére, aki bevallottan ódzkodik attól, hogy színpadon vagy filmen meztelenül lássák.
- Tóth Ildi Jadvigája annyira sugározza magából a tisztaságot, hogy elfogadom a romlottságát. Mert Jadviga bizonyos pillanatokban igen romlott - amikor nem tud dönteni a két férfi között. Miközben a bizonytalanságával tönkretesz maga körül mindenkit, látom, hogy gyötrődik. A meztelenségről: legalább öt jelenet arról szól, hogy Jadviga nem hajlandó levetkőzni! Éppen ezért volt tudatos Bodó Viktor meztelensége. A megerőszakolási jelenetet pedig nem lehet végignézni indulat nélkül. Mert Ondrisnak az a bűne, hogy hiába volt Jadviga a felesége, erőszak által lett az övé. És van egy olyan jelenet is a filmben, amit nem lehetett előre kitervelni. Ez Viktor egyperces közelije: mielőtt Ondris elmegy a frontra, Jadviga szánalomból odaadja magát neki.
- Most arról a jelenetről van szó, amikor Ondris olyan látványosan elélvez?
- Ez azért valamivel több ennél. Te csak a szexusról beszélsz - de ez a szerelem. És ennél a közelinél látszik ez a mennyei boldogság. Mert Viktor arcán megtörténik minden: látjuk a fogsorát, szinte belelátsz a torkába. Mégis: bizonyos férfiak ezt a jelenetet határozottan elutasítják, kikérik maguknak, sőt, gyűlölik. Pedig ezt az egyik legszebb beállításnak érzem.
- A zsűri a hiteles látványvilág megteremtését értékelte a Jadvigában. Egyik barátom azt mondta, ilyen díjat kapni nagyon megalázó.
- Én meg azt tanultam - szintén egy barátomtól -, hogy minden díjnak örülni kell, mert a díjakat nem kapják az emberek, hanem adják nekik. Az a rossz, hogy a filmekkel versenyezni kell, miközben nincs objektív mérce. Ugyanakkor nincs díj, amin érdemes megsértődni, és aki azt gondolja, hogy díjak döntenek arról, hogy milyen filmet csinált, az nagyon buta. Tíz éve dolgozom együtt Romvári Józseffel, Szakács Györgyivel és Balog Gáborral. Örültem, hogy velük lehettem, inspirálnak engem, remélem, én is őket. Másrészt: Závadával milliószor összeveszhettünk volna, egymásra vághattuk volna az ajtót, de mi tiszteltük egymást, és ezt kivételes gesztusokkal a másik tudomására is hoztuk. [ ]
Horeczky Krisztina
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
|
|
