Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Ha Al Pacino figuráját nézed, akkor igen, egy rettenthetetlen és jakobinus típusú tökös fenegyerek kell az investigative műfajhoz.
Az elnök emberei, A hírek szerelmesei, Pelikán ügyirat és társaik. Filmek, amelyekben a szabadság szólás kérdése. Hőseik azok a tényfeltáró újságírók, akik két dolgot soha nem adnak fel az életükben: a monitor árnyékában gőzölgő hosszúkávét feltűrt ingujj mellett, meg a sajtószabadságot.
És itthon?
Három sajtóper és egy büntetőeljárás az eddigi mérlege az Élet és irodalom két tényfeltáró újságírójának. Többek között a Postabank-botrányt, az orosz államadósság "tisztázását" és a pártok és pénzügyeik körüli információk elsőkénti közlését tudhatja magáénak az Ószabó Attila - Vajda Éva páros.
A Fiúk a bányában című tényfeltáró riportkönyvüket május 29-én, hétfőn 16h-kor mutatják be az Írók boltjában, Budapesten. A körüljárós- háttérinterjúvolós- bizonyítékgyűjtős investigative journalism honi titánjai közül Vajda Évát kérdeztük az amerikai újságírós filmek hitelességéről és a honi valóságról. Apropó: Benfenntes.
- A Benfenntes igaz történeten alapuló film az igazságról. Egyetértesz?
- Nem tudom, van-e igazság, sokkal inkább hiszek a valóságban. A tényfeltáró típusú újságírói munkánknak is ez a tapasztalata. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy a Benfenntes a valóságról szóló igaz film. Az igazsággal vigyázni kell, mert többféle igazság létezhet egy adott esetben, és mindenki magát győzi meg arról, hogy az a helyes, amit ő tesz, legyen bármelyik - úgymond- erkölcsi oldalon is.
- A film egyetlen lövés nélkül teremt feszültséget, miközben a háttérben ott van ennek az - újságírói - életmódnak a pörgős, némiképp romantikus bemutatása is. Szakmailag hiteles a film?
- Amikor Amerikában szakmai gyakorlaton vettem részt, láttam a "60 perc"-et, a filmben megjelenő műsort is. Külső szemmel, meg azok alapján, amiket az angol-amerikai sajtóban olvasok és a Watergate-botrány társszerzőjének, Bob Woodwardnak a könyvei alapján azt hiszem, igen. Amerikai barátaim szerint egyébként ott is nagyon felkavaróan hatott ez a mozi. Ha az Al Pacino figuráját feszegeted, akkor igen, egy ilyen típusú tökös fenegyerek kell az investigatív műfajhoz. Rettenthetetlen és jakobinus.
- Itthon másodmagaddal mintaszerűen műveled a műfajt, rántod le a lepleket különféle gazdasági ügyletekről. Szakmailag és/vagy nézőként mi a te olvasatod a filmről?
- Nálam talán az a konfliktus áll a középpontban, hogy mihez van joga a nyilvánosságnak, milyen információkat lehet megjelentetni a médiában, amelyeknek hatása van a közpénzekre, emberek életére, sorsára. Kérdés, hogy ennek van-e erkölcsi felelőssége. Az igazág győzött, de vannak ennek az őszinteségnek más aspektusai is. A Russell Crowe által játszott mindent kitálaló figura például e bátor tettével zúzta szét saját családi békéjét. Ha nem beszél, még ma is boldog családapa.
- Nem érezted a történet végét baljósnak? Hogy egy amerikai szuperprodukcióban, a szólásszabadság hazájában nem tudja az újságíró az igazságot kimondani, csupán a hírt kiszivárogtatni, és azt is csak azért, mert a műsor renoméja érdekesebb, mint maga a témája? Nem rémiszt meg, hogy Pacino az utolsó képen kisétál, és otthagyja élete értelmét?
- De 14 évig művelhette a szakmáját! Számomra nem volt szomorú vége, mégpedig azért nem, mert reális volt az adott konfliktus feloldásának módja. A csatorna diktál, ő pedig nem köt kompromisszumot. És ez nem szomorú: nekem az utóbbi időben többször megfordult a fejemben, hogy én vajon mennyit "tennék bele" ebbe a szakmába. Amikor pedig Pacino kimondta, hogy ő 14 évig volt a legendás és rettegett Michael Wallace mellett, akkor az jutott eszembe, hogy én nem bírnék ki még tizenvalahány évet ebben a szakmában a jelenlegi állapotok között. Az ő történetük nem szomorú: ők legalább addig csinálták!
- És a sajtó- illetve szólásszabadság végórái? Minden oké?
- A világban bizonyos illúzió él az amerikai sajtó valódi hatalmával kapcsolatban. Eszerint ha elnököt tudott buktatni, akkor elképesztően nagy hatása van a dolgok menetére. Erről egyébként különféle viták folynak, hogy a Watergate-ügyben ki miért és mit lépett, de ez most mindegy. Ha innét nézed, a Benfenntes illúzióromboló. De amit én ezügyben a valóságnak gondolok az az, hogy ott is hasonlóan működik a világ. Nagyon sok ügy nem kerül nyilvánosságra, az igazság a pénzügyi érdekekkel szemben zsinórban alaulmarad. Egy különbség van: többször derülnek ki a dolgok, mint idehaza. Ott mindig lehet rés a rendszerben. Ha emlékszel rá, Pacino-nak volt kit felhívnia, hogy kiszivárogtassa azt, amit akart. Igaz, nem Crowe szrtorija volt már a hangsúlyos, hanem a "60 perc"-é. A szólásszabadság "fáklyája" bukott el.
- Itthon nem ennyire klasszikus a helyzet?
- Nem, mert a médiában meghatározó szerkesztők többsége - tisztelet a kivételnek - egy másik világban és más szakmai szabályok alapján szocializálódott. Ha szélsőségesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy elég volt mikrofonállványnak lenni. Épp ezért a magyar sajtó az amerikaival ellentében nincs arról képben, hogy demokráciában mi a sajtó vagy a média szerepe. A hatalmat el kell számoltatni, a közpénzeket felügyelni és ellenőrizni kell. A sajtópiaci versenyhelyzet elvileg megvan, de hiányoznak azok az emberek, akik ennek a mechanizmusát mozgásba hozhatnák. Van még egy fontos különbség: az amerikai társadalom lehet, hogy cinikusabb, de a miénk sokkal képmutatóbb. Ott azzal kelnek és fekszenek, hogy egy szabad országban élnek és az igazságnál nincs fontosabb - legalább a közbeszéd szintjén. Nálunk fontosnak érezzük a szókimondó és utánajáró emberek jelenlétét, de támogatottságuk és hatásuk szinte súlytalan. Márai írja valahol, hogy a világnak ezen a felén sokkal kevesebb a bátor ember és sohasem éri el a krtikus tömeget. Az igazságot kimondása itthon nem lehet sikersztori.
- Miért?
- Mondok egy példát. Amikor a VIP-lista ügyében "előrángattak" minket a rendőrök, az egyik amerikai kollégánk háromszor kérdezte meg, hogy akkor jól érti-e, hogy mi egy olyan országban élünk, ahol nem a kedvezményes hiteleket nyújtó bankárokat és nem az azokat felvevő politikusokat idézik be a rendőrségre, hanem azokat az újságírókat, akik ezt megírják!? Igen, onnét ez így néz ki, nálunk meg úgy, hogy ha igazat szólsz, elér a hatalom büntető keze. Azért a munkának nálunk is van ethosza, de inkább az a vélemény, hogy aki mifelénk frankón kimondja az igazságot, az pórul jár. A Benfenntesben Al Pacino figurája sikeres volt, nyilván talált utána munkát, jól keresett, megbecsülték. Nálunk nem újságírónak, hanem minimum szabadságharcosnak vagy partizánnak kell lenni ahhoz, hogy kimondd az igazat.
- És ez vicces szerinted? Merthogy mosolyogva beszélsz minderről.
- Elő kell venni a humorérzéket. Voltak olyan pillanatok, amikor elvesztettem, csak az nem visz előbbre.
- Mikor hagyott cserben a humorérzéked?
- Amikor a VIP-lista ügyében mentünk a rendőrségre, előző este nézegettem a plafont és azon gondolkoztam, hogy egy olyan országban élek, ahol két évi kemény munkával - kis sarkítással - Princz Gáborral kerültem egy jogi plattformra, mert őt is beidézték már egyszer gyanusítottként Postabank-ügyben. Nem mindennapi érzés, úgyhogy kell a humorérzék.
- Tényfeltáró munkátok teljesen hatástalan marad a hazai közegben?
- Azért nem teljesen. Van olyan cikkünk, amiről tudni vélem, hogy volt hatása bizonyos dolgokra, még ha indirekt módon is. A VIP-lista esetében mi publikáltuk Csiha Judit, Nagy Sándor és Herényi Károly nevét, azóta ezek a politikusok lemondtak akkori pozícióikról. A Postabank-ügy másik vetülete annak könyvvizsgáló cégét érintette, ahol komoly személyi változások történtek a cikkünk nyomán, továbbá azonnal elkezdtek súlyos pénzeket költeni a marketingjükre a presztizsük helyreállítása érdekében. Hogy ebből a közvélemény felé mennyi jött le, azt nem tudom.
- Tanítjátok is ezt a műfajt. Lesz utánpótlás?
- Igen, határozottan változik a helyzet, az investigative műfaj népszerű a "fiatalok" körében.
- És így harminc táján ti vagytok a guruk?
- Azt nem tudom, furcsa lenne, bár lehet, hogy igaz. Az ő szabadságélményük már nagyobb, továbbá fűtik őket az olyan típusú filmek, mint a Benfenntes. Hasonló módon akarnak újságot írni. Nemrég Egerben voltunk a médiaszakon, ahol tényleg jót beszélgettünk és sztoriztunk. A beszélgetés végén az egyik lány felállt és megkérdezte: akkor mi most azt mondjuk, hogy ők bízzanak magukban, és akkor meg lehet változtatni a dolgokat? Igen, nagyon jól összefoglaltad - mondtuk. Semmi mással nem tudunk biztatni, de ezzel igen. Ez a kulcs.
[ ]
Horváth Gergely
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
