Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
“A magyar filmgyártás a hatvan-hetvenévesek játszótere… kicsit olyan, mint egy mauzóleum”
A Z+Televízió videóklipfesztiválján a legjobb rendezés díját a Sputnik formáció (Herczeg Attila-Martin Szecsanov) és Felicia "Somebody loves me" címû produkciója nyerte. Herczeg Attila rendezô és Martin Szecsanov operatôr több klipet - Heaven Street Seven, Fekete vonat, Elôd, DJ Junior, Sylvia, Felicia, Underwalves - készített itthon és külföldön, emellett két reklámfilmet is forgattak, a Vodafonnak és a Pepsinek. Felicia többszöri próbálkozás ellenére sem nyert bebocsáttatást a Színház- és Filmmûvészeti Fôiskola színész, illetve producerszakára. Papiros nélkül lett alapítója-producere-tulajdonosa a leginkább reklámfilmeket készítô filmstúdiónak, az ARGUSfilmnek, nevet szerezve magának a szakmában. Ô volt a producere az aranylemezes Csinibaba-albumnak is, amelyen a Valaki kell-t eldalolta. Most, közel három évvel dzsesszlemeze, a Silver Winters után, megjelent elsô szólóalbuma, a rendkívül igényes, áthangszerelt (magyarul: ezredfordulós fíling-száund) Gershwin-dalokat tartalmazó "Somebody Loves Me".
Feliciával és Herczeg Attilával a reklám- és videófilmrôl, a leleményes hazai alkotókról, sikertelen fôiskolai felvételikrôl és a magyar játékfilmgyártásról mint a hatvan-hetvenévesek játszóterérôl beszélgettünk.
- Indítsunk azzal, amibe Felicia - spontánul és talán kicsit dühösen belevágott: a mi generációnk, azaz a húszas-harmincasok jelenlétével, pontosabban e jelenlét hiányával a filmes szakmában.
- Felicia: Miközben a korosztályunk háttérbe szorulása az úgynevezett filmes közegben egyértelmû, élesen külön kell választanunk a reklám- és játékfilmgyártást meg a videóklipet. Mert amíg nálunk a professzionális játékfilmgyártásban elsôsorban azok vesznek részt, akik a Filmmûvészeti Fôiskolát elvégezték, ez koránt sincs így a reklám- és videófilmezésnél. A ma csúcson lévô, külföldi reklámkészítô srácok, lányok kivétel nélkül elképesztô projekteken, büdzsékkel dolgoznak, anélkül, hogy hagyományos fôiskolai-egyetemi képzésben részt vettek volna. Gondolj csak Tony Kayre, Fredric Bondra, Spike Jonesra.
Herczeg Attila: És Ridley Scottra, aki reklámfilmesbôl lett játékfilmkészítô.
F: Nyugat-Európában és a tengerentúlon kizárólag az számít, mit képvisel az, ami a képernyôre kerül. Ez nagyon fontos, amikor arról az új generációról beszélünk, melynek tagjai között már fellelhetôk olyan rendezôk, operatôrôk, akik sokszor autodidakta módon képezték magukat, és a tehetségük, szorgalmuk mellett nagyon komoly menedzsmentre lenne szükségük, hogy segítsék ôket az elôrelépésben. Ma Magyarországon tulajdonképpen csak a videóklipek adnak lehetôséget arra, hogy ezek a fiatalok valami újszerût képviseljenek, csináljanak.
H.A.: Talán még a reklámfilm...
F: De ott már nem babra megy a játék. Különösen, amikor multikkal dolgozunk. Ekkor nekünk - vagyis a gyártócégnek és a producernek - teljes mértékben felelôsséget kell vállalnunk azért, hogy ami kimegy, az el is adja a terméket.
- Ha jól értettem, Attila, te is a fôiskolát nem végzett, ám szakmában lévô ifjak lelkes táborához tartozol.
H.A.: Immár tizenkét éve. Én szakmai iskolát végeztem. Talán ezért olyan rokonszenves számomra Tarantino egyik megnyilvánulása, amikor arra a kérdésre, hogy hol végzett, azt válaszolta, ô moziba járt. Martinnal - a fôiskola után, tizenkét évvel ezelôtt - világosítóként kezdtünk a filmgyárban. Aztán asszisztens gyakornok, másodasszisztens, majd elsôasszisztens lettem, és kisebb technikai rendezôi feladatot is rám bíztak. Egy idô után felmerült bennem, mivégre kezdtem el ezt az egészet? Nyilvánvalóan azért, hogy valami személyeset is létrehozzak. Három évvel ezelôtt kaptunk egy reklámfilmet, aztán egy klipet. Ezek inkább low-budget, pontosabban no-budget produkciók voltak. Gyakorlatilag két éve csinálunk klipeket, de ezt nem tekintjük megélhetésnek. A klip, kiváltképp nálunk, leginkább kísérleti terep. Annyira alacsonyak a költségvetések, ez pedig olyan drága mûfaj, hogy azt mondhatom, ezt az egészet csak lelkesedésbôl, tenni akarásból csinálhatja az ember. Ha már így van, megválogatjuk, mihez adjuk a nevünket.
F: Amíg a klipeknél minimális összegbôl kell az ötleteidet megvalósítanod, addig a reklámfilmnél - és most a multiknak készülô filmekrôl beszélek, magyar viszonylatban gondolkodva - már rendelkezésre áll az a pénzforrás, amelynek segítségével, elvileg, lehetôség adódna az alkotómunkára. Csakhogy a mûvészi szabadságod korlátozva van. Ennek ellenére egy reklámfilmre sem az én cégem, sem a fiúk nem mondanak nemet. Klipnél ez teljesen természetes. Másrészt: amíg külföldön - forintban számolva - száz-kétszázmilliót szánnak reklámfilmre, nálunk ennyibôl készül átlagban egy játékfilm. A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy egy reklámfilm költségvetése tíz-harmincmillió forint között mozog.
- És a klipeké?
F: Háromszázezertôl kétmillióig.
- A "Somebody Loves Me" mennyibe került?
F: Úgy, hogy a klipet a saját filmes cégem készítette, a stábunk nagy része barátilag, gyakorlatilag féláron dolgozott, saját magunk által kisprórolt nyersanyagból, természetesen professzionális körülmények között, majdnem kétmillió forint körül volt. Másképp ezt a klipet négymillió alatt nem lehetett volna leforgatni.
H.A.: A nagyságrendekrôl: amikor külföldre készítettünk klipet, Londonban, megtudtuk, hogy egy kezdô zenekarnak tizenötezer fontot adott a kiadó. Ugyanennél a kiadónál forgatott George Michael, és hetvenötezer fonttal lépte túl a költségvetést. Ilyenkor két lehetôség van: ha ötletgazdag és kreatív vagy, megpróbálsz csodát tenni, lemondasz a gázsidról, mert azt a filmre költöd. Ekkor lesz film. A másik lehetôség: nem lesz film. De egy szakembertôl, ha úgy tetszik, alkotótól nem várható el a végtelenségig, hogy ingyen dolgozzon, márpedig most ez a tendencia. A kiadók elenyészô befektetéssel nagyon nagy profitot akarnak.
F: A tehetségesebb magyar filmes generáció valóban a saját leleményességébôl él. Ebben biztosan kenterbe verjük az angolokat, vagy a svédeket.
H.A.: Csak az a baj, hogy ez általában nem látszik a filmen. Ami látszik, az a pénz.
F: Ne suhanjunk el a kiadók részérôl tapasztalható igénytelenség mellett sem - ez egyaránt vonatkozik a klipek vizuális megjelenítésére, a dramaturgiára, az ötletre. Ez borzasztóan megnehezíti a munkát. Folyamatosan pénzrôl, mûvészi szabadságról, ötletrôl, tehetségrôl, megvalósításról beszélünk, de hadd szóljon belôlem a producer is: a film nem kísérletezô mûfaj. Ehhez túl drága. Ezért a blöff lehetôsége a nullával egyenlô.
H.A.: Ez egy technikai sport. Olyan, mint az autóversenyzés. Az egyik legdrágább mûfaj. Egy idô után bajosan lehet a tehetségre hivatkozni, ha Trabanttal kell elindulni a monte-carlói futamon. A Z+-ban, Felicia klipjének meglehetôsen jó fogadtatását követôen, kétórás gittrágás keretében azzal szembesítettek néhány klipelkövetô rendezôt, így engem is, hogy mit gondol az utca embere a zenei videókról. Lesújtó élmény volt. Mert a magyar klip ennek alapján tragikus, sekélyes, olcsó, gagyi, unalmas, igénytelen. Ezzel szemben az amerikai, európai standardmunkák színvonalasak, mind formailag, mind tartalmilag.
F: Egyébként egyáltalán nem számítottunk arra, hogy a klipem - fôleg a rendezés kategóriában - elsô díjat nyer. Ami ebben a legérdekesebb számomra: a stábom nagy része reklámfilmeken nôtt föl. Én is voltam asszisztens, a legaljáról kezdtem, minden munkafolyamatban részt vettem, de két dolgot nagyon megtanultam, a reklámfilmkészítésnek köszönhetôen. Az egyik a fegyelem, a másik, hogy határidôket és büdzséket kell percre pontosan kivitelezni és teljesíteni. Ha tízmillió forintod van, nem mehetsz vissza egy ügyfélhez azzal, hogy bocsánat, túlköltöttem, még kell kétmillió. És ha egy szerzôdésben benne van, hogy ekkor és ekkor le kell adni az adáskazettákat, akkor azokat le kell adni. Mi ehhez szoktunk hozzá. Éppen ezért szenvedélyesen hiszem, hogy a jövô filmstúdiói a mai professzionális reklámfilmstúdiókból fognak kinôni.
H.A.: Ez majdnem biztos.
F: Nem lehet véletlen, hogy Angliában Adrian Lynn, Alan Parker, Ridley Scott mind reklámügynökségeknél kezdték a pályafutásukat. Beigazolódott, hogy a stratégiájukkal, fegyelmükkel tökéletesen érvényesültek a játékfilmben. Egy napon - dacára a körülményeknek - mi, mindannyian nagy filmeket szeretnénk csinálni. Mondjuk tíz-tizenöt év múlva.
H.A.: A filmezés mindenekelôtt szakma. Majd az utókor dönti el, hogy mûvészet volt-e vagy sem, maradandó-e vagy nem. A reklámfilm teljesen napi, egyértelmûen szakmai kihívás, mondjuk, alkalmazott iparmûvészet. A klipkészítés pedig kísérleti mûfaj, valamit magában hordoz a reklámfilmbôl, a játékfilmbôl és a videómûvészetbôl is. Feliciának pedig azért van igaza, mert a magyar játékfilmgyártás kicsit olyan, mint egy mauzóleum. Már csak ezért sem lebecsülendô, hogy a reklámfilm milyen komoly részt vállal a filmes szakma életbentartásában.
F: Ez tartja el ma a filmes szakma hetven százalékát, miközben, becslésem szerint, évi félmilliárd-egymilliárd forintot termel.
H.A.: És tíz-tizenötezer ember néz meg ma egy olyan magyar játékfilmet, ami - átlagban - százmillióba kerül. Ez a magyar szerzői film. Tisztelet a kivételnek. Negyven-ötvenéves emberekre mondják azt, hogy "tehetséges". Az "ambiciózus elsôfilmesek".
F: A játékfilmgyártás dotációs szisztémája követhetetlen, ellenôrizhetetlen. Meggyôzôdésem, hogy a pénzek ötven százaléka nem a játékfilmekbe kerül bele. És nincsen kialakítva semmilyen számonkérési rendszer. Miközben itt toporognak a huszonöt-harmincévesek, koncepcióval, és egy már létezô produceri háttérrel, menedzsmenttel, a hatvan-hetvenöt év közötti korosztály uralja a magyar játékfilmgyártást. Ezért azt gondolom, hogy az elôttünk kettôvel járó generációnak igenis kifejezett érdeke fenntartani a jelenlegi állapotot. Mert ha ez nincs, akkor minden összeomlik. De a piac mûködik, van. És egy film vagy eladható a piacon, vagy nem.
- A reklámfilm- és a játékfilmgyártás között mennyire van átjárás?
F: A reklámfilmgyártás független, külön szakma lett, ma már nincsenek átfedések.
H.A.: Vannak, akik megtanulták a filmgyártást. Autodidakta módon, vagy a reklámfilmgyártásból, vagy a játékfilmgyártásból érkezve. Aztán vannak, akik mintha egy külön világban élnének, ôk a Filmmûvészeti Fôiskola rendezô szakáról érkeztek. Évtizedek óta tartó tendencia, hogy a fôiskolára nem nagyon veszik fel azokat, akik a filmszakmából jönnek. Martint sem vették fel operatôrnek, nyolcéves szakmai tapasztalattal, már kameraman volt...
F: És világhírû operatôrökkel dolgozott...
H.A.: Egy amerikai filmben B-kamerán ült. Érdekes módon ott nem kérdezték, hol van a fôiskolai papírja. Nálunk mit számít, ha fotóztál a Playboynak, a Max-nek, készítettél egy-két jó rövidfilmet, klipet, és a szakmában tehetségesnek tartanak?
F: Sok sztárrendezôvel dolgoztam, dolgozom (Fredrick Bond, Ashley King, Zachrish Son - a szerk.), jelenleg is egy vezetô londoni reklámfilmstúdióval mûködünk együtt. Noha nagyon szívesen adnék munkát fôiskolásoknak - egy-kettô dolgozik is a cégemnek, mert képesek felvenni a ritmust -, általában tartok a fôiskolások rutintalanságától.
H.A.: Tizenkét év alatt csupán egy-két olyan fôiskolással találkoztam, aki elment asszisztensnek. Ilyen attitûddel nem tudom, hová lehet eljutni.
F: Ma már azt mondom, szerencsés vagyok, hogy nem vettek föl. Egyik kedvenc játékfilmrendezôm, akivel többször dolgoztunk együtt reklámfilmben, megkérdezte tôlem: megôrültem, mi a túrónak akarok én oda menni? Pont azt nem vették el tôlem, ami a lényege ennek a szakmának.
- Rólad mint producerrôl, egy filmstúdió tulajdonosáról beszélünk, miközben azok, akik ezt a klipet nézik, vagy a lemezedet hallgatják, csak az énekesnôt látják-hallják. Sok minden van itt együtt, mert sok minden vagy, és ez összemosódik.
F: A szórakoztatóiparban - amiben számos médium van jelen egyszerre, így a divat, a reklám, a film, a zene - ennek a sok mindennek össze kell mosódnia. Lehet, hogy én itt kuriózum vagyok, de máshol nem. Nem érzek sem személyiségtorzulást, sem ellentmondást. Producerként mindaz, ami vagyok, óriási segítséget jelent a munkámban. Mert ismeretség, olvasottság, mûveltség, biztos ízlésvilág nélkül hogyan szólnék hozzá bármihez? Nézzük meg, milyen énekesnôk vannak ebben az országban - és most nem az alternatívokról beszélek. Hogyan öltöznek fel, körülbelül mit tudnak a világról, és mit éreznek, amikor elénekelnek egy dalt? Mit akarnak elmondani azzal a dallal? Szerintem semmit.
- Szép embereket kerestetek-találtatok erre a klipre, és ez meglehetôsen szokatlan nálunk. Elég, ha csak a klipekben látható "örök" férfi-nôtípusra gondolok, kínosan ízléstelenül öltözve, vetkôzve...
H.A.: Persze nem kell mindig szépnek lenni.
- De azért nem is árt, különösen ha egy vonzó nôrôl dalol a hôsszerelmes, ahogy elnézem, általában térdig avarban bóklászva, vagy a templomi gyertyák árnyékában...
F: Határozott véleményem volt mindenrôl.
H.A.: Mint általában...
F: Hát igen. Ez egy nagyon érzelmes lemez, minden szám szól valamirôl. Különösen ilyen a "Somebody Loves Me". Saját élmények, vágyakozás, mindig megjelentek elôttem bizonyos képek. Azt éreztem, hülyén nézne ki, ha én vinném végig ezt a szerepet. Kívülálló akartam lenni, úgy, hogy valaki átélje, megjelenítse az érzéseimet. A nô karakterérôl is sokat vitatkoztunk.
- Éles a kontraszt köztetek. Mennyire volt tudatos, hogy ott vagy te, mint egy nagyon nôies jelenség, és a szépséges modell, aki a közízlést ismerve, a többség számára az anorexia mintapéldánya?
F: Annyira tudatos volt, hogy kifejezetten a Lukács Gabit akartam. Csak vele tudtam elképzelni ezt a szerepet.
H.A.: Martinnal nem hittünk a Gabiban.
F: Olyannyira nem, hogy ti prostit szerettetek volna.
H.A.: Ismertük a Gabit, több filmben dolgoztunk együtt, hiszen ô közismert modell Budapesten. Féltünk attól, hogy túlságosan ismert arc, és, hogy ezt az érzést, figurát nem lesz képes megvalósítani. Aztán beláttuk, Feliciának volt igaza. Gabi hibátlan volt, mindent megcsinált - betegen, nem éppen tökéletes formában, tizenhat órás forgatási napon.
F: Megnéztünk vagy harminc-negyven lányt, de sok mindennel kapcsolatban megingathatatlan voltam. Pontosan tudtam, milyen jeleneteket, milyen karaktereket szeretnék. A forgatás során sok minden változik, de mi nem nagyon improvizáltunk. Azt hiszem, kellett egy kis idô, amíg megértették, mi zajlik le bennem, amikor ezt a dalt éneklem. Egyáltalán, mirôl szól ez a dolog. Mert igazad van, nagyon fontos, milyen emberek vannak egy klipben. Azt akartam, hogy legyen ez a nô a maga szenvedélyeinek, vágyainak a rabja, vagy szenvedô alanya. Én is az vagyok, a dal is errôl szól. Attól tartottam, ha egy prostituáltra bízzuk ezt a szerepet, mindent degradálunk.
- A forgalmas utcáról, magabiztos, energikus léptekkel bevonul egy nô egy jobb fajta szállodába. Megy a folyosón, bekukkanthatunk a szobákba, emberek-életképek. És ezt a kezdetben túlzottan felelôtlennek látszó nôt egyre bizonytalanabbnak, magányosabbnak látjuk. Aztán jön egy veszélyesen vonzó férfi, lehet, hogy ô az, aki majd szeretni akarja, tudja. Csak hát ez egy lezáratlan vég.
F: Így van.
H.A.: Érdekes, nagyon sok dal szól az egyedüllétrôl. Arról, hogy lehetsz te egyedül akkor is, ha rengeteg ember van körülötted. Ez a második-harmadik klipem, aminek ez a magva. Gondolom, az egyedüllét, a magány életérzés. A legnagyobb tömegben is egyedül lehetünk. Ezért egy nô akkor is egyedül lehet, ha nagyon sok férfi szereti - vagy szeretné szeretni -, mégsem találja meg azt, akit keres. És ugyanez fordítva.
[ ]
Horeczky Krisztina
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
