Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
"Oleg Menysikov titokzatos ember. Az újságírókkal nem tartja a kapcsolatot, és senki sem tudja, hol él!"
KELET- NYUGAT
Ha Almodóvar nem az idén akart volna mindent elmondani az anyjáról, akkor valószínűleg Régis Wargnier söpörhette volna be második Oscarját a Kelet-Nyugat-ért. Az Indokína és a Francia nő utáni mozija minimum korrekt, amin egy kicsit elgondolkozhatunk. Hazai pályáján vert ránk a mester.
- Nő, történelem és európai szemnek egzotikus vagy felfedezetlen tájak: íme egy Wargnier film jellemzői. Egyetért a leírással?
- Az utolsó három filmemre ez valóban igaz. Olyan helyzeteket keresek, amelyek érdekelnek. Férfi vagyok, ismerem magam, de a női lélek rejtelmei sosem lesznek feltérképezhetőek számomra. Francia vagyok és érdekel, milyen egy francia nő, milyen Indokínában a létezés, mint ahogy arról se tudtam semmit, hogy mi történik az olyan házaspárokkal, ahol az egyik fél európai - a filmben Marie, aki francia - a másik pedig orosz emigráns. Kiélezettebb a helyzet, ha a háború utáni Szovjetunióba csöppennek bele, amelynek megismerése szintén érdekelt. Bár a történet fiktív, a szituáció, remélem, igaz.
- A történelem Önnél mindig távolra sodorja egymástól a szerelmeseket. Miért olyan fontos a "történelmi helyzet"?
- Nem tudom, mi alakítja ki egy ember jellemét, de azt igen, hogy nem tudjuk függetleníteni magunkat tértől és időtől. Az édesapám francia katonatiszt volt, harcolt mindenhol, a németek foglyul is ejtették. A gyerekkorom úgy telt, hogy évente mindössze egy hónapig láttam. Miután nem volt velünk, érdeklődve figyeltem a politikát, hogy megtudjam: miért.
- Az a furcsa, hogy a Kelet-Nyugatot okkal inkább egy házunk tájáról származó rendezőnek kellett volna elkészítnie, olyannak, aki testközelből élte át az eseményeket. Erre jön Ön, és innen, a Duna partjáról nézve ugyanúgy célba talál vele, mint Amerikában. Mi motiválta?
- Az ember gyerekkorában mindig vannak tiltott dolgok, amik érdeklik, mint például a szülők szobája, ahová nem lehet bemenni. Számomra ilyen volt a vasfüggöny mögötti világ is. '95 után elkezdtem utazgatni, és meg fogja lepni, de ugyanúgy emberi lényeket találtam, mint Európában. Eredetileg a 90-es évekről akartam forgatni egyfajta kalandfilmet vagy westernt Kazhsztánban és Kirgíziában a Szovjetunió széthullásáról, de produkciós és biztonsági okokból ez nem valósulhatott meg. Viszont a túrám során ezekben az országokban több olyan emberrel találkoztam, akik gyerekkorukat Franciaországban töltötték, és a szülők ugyanúgy visszatértek az akkori birodalom területére, ahogy a filmem hősei. A téma megtalált - csak orosz forgatókönyvíró barátaim segítségével meg kellett írnunk ezt a nyugati emberek számára teljesen ismeretlen kort és sorsot.
- Mik voltak a személyes élményei kelet-európai kalandtúrája során?
- Nazarbajev elnök Kazahsztánja például politikailag szinte semmiben sem különbözik a kommunizmus időszakától, a köpönyegforgató elit megtartotta helyét, a már-már a maffiára emlékeztető gazdasági csoport is maradt. Új a nyugat-európai üzletemberek megjelenése, akik nagyon nagy versenyben vannak egymással azért, hogy előnyös szerződéseket kössenek e köztársaságok kincseire. Ez az egyik oldal. A másik viszont az, hogy a hétköznapi emberek olyan vendégszerettel fogadtak ismeretlenül is, ami Nyugaton már teljesen kiveszett.
- És más különbségek? Ön most is, a Francia Filmnapokon filmje promóciós körútján vesz részt. Mik a tapasztalatai: a Kelet-Nyugatban mi érdekelte a nyugatot, mondjuk Amerikát, és mi Kelet-Európát?
- Fárasztó körutat tettem Amerikában valóban, és a filmet is kedvezően fogadta a kritika, ami szerintem annak tudható be, hogy az amerikaiak többségében még élnek saját, családi európai emlékeik. Kelet-Európában, például Ukrajnában és Szerbiában a kommunizmusban eltöltött életük hű leírását vetették fel többen, ami jólesett, amíg Amerikában a hagyományos kommunizmus-ellenesség tette érdekessé a filmet számukra. Európa kicsit más. Az olasz, a spanyol és a francia kommunista pártok nem fogadták egyöntetű örömmel, de ezt meg kell értenünk. Ebben talán e pártok lelkiismeretfurdalása is szerepet játszik, hiszen akkor nem nagyon akartak tudomást venni a számukra mintául szolgáló rendszer hibáiról, most pedig szeretnék a tudatalattijukba száműzni tévedésüket.
- Mindig nagyon impozánsan használja a tájat mint kulisszát a filmjeiben. A Kelet-Nyugat-ban a kelet meglepően klausztrofobikus, az egyetlen párizsi jelenet viszont szintén nem enged lélegzethez jutni, mert az is belsőben játszódik. Miért?
- Mert az egész filmet Ukrajnában forgattuk le. De Párizsról is csak a Nemzeti Teátrum külsője lett volna indokolt, más nem. Ha kicsit szorító hangulata volt az ön számára, ennek inkább örülök.
- Lehet, így csak a képzeletünkre vagyunk hagyva az emberi világról szóló emlékeinkkel, amikor Marie egy priccsen fekve egy Bretagne-i tájleírást olvas fel.
- Az a rész a Madame Bovaryból származik. Olegnek és Sandrine-nak azt az instrukciót adtam, hogy jelenítsék meg a regény hasonló pillanatát. Hálás vagyok nekik ezért a filmbeli pillanatért.
- Ironikus hátsó szándéktól vezérelve kapta Catherine Deneuve az életmentő díva nyúlfarknyi de súlyos szerepét?
- Akarva-akaratlanul is a nyugati nézőkre kell gondolnom a szereposztásnál, és Marie szerepe után Sandrine karaktere kiáltott. Catherine így lett Gabrielle, az ismert és ünnepelt tragika.
- Nehéz volt az orosz színészekkel, konkrétan Oleg Menysikovval együttműködnie? Nehéz ember hírében áll.
- Nem. Érdekes, szuverén ember, ezt nem lehet okunk kifogásolni, sőt. Titokzatos ember, az újságírókkal nem tartja a kapcsolatot, senki sem tudja, hol él. Határozott művészi elképzelései vannak, amit becsülni kell.
- Például?
- Nem dolgozik egy rendezővel kétszer. A stáb ukrán és bolgár tagjainál, a zömükben technikus kollégák esetében azonban érdekes volt látni, hogyan élik meg a történetet. Az ukránokban mintha lett volna egy nosztalgikus vágyódás, de erről sosem beszéltek, és talán e vágyódás talán inkább a jelenlegi életükkel szembeni állásfoglalás volt.
- Új filmje merre veszi az irányt a wargnieri jólbeválton: a nők, a történelem vagy a sorscsapások felé?
- Napjaink Franciaországában játszódó bűnügyi-thriller-kalandfilm lesz öt főszereplővel. Egy húsz-huszonöt év körüli fiatal színésznőnek lesz a központi szerep fenntartva.
- Ezt gondoltuk.
- Vajon miből? De ha ezzel örömöt szerzek magának, azt is elárulom, hogy Maire Gillain-t kapacitálom a szerepre. Tetszik az ötlet!?
[ ]
Horváth Gergely
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
