Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
"A Broadway-ra 200 milliót kellett volna költeni ahhoz, hogy újra moziként lehessen üzemeltetni."
A Magyar Filmintézet 2000. május 16-tól, az alapító okirat módosítását követõen új néven: Magyar Nemzeti Filmarchívumként működik. Gyürey Verával, az Archívum igazgatójával többek között arról beszélgettünk, hogy a névváltoztatás együtt jár-e egy esetleges profilváltással.
- Ki kezdeményezte a névváltoztatást? Hogyha Ön, akkor milyen megfontolások, milyen koncepció alapján?
- A névváltozás már valaminek a következménye. Az Intézet második módosított alapító okirata - 1985-ben volt az első változtatás (Nemeskürty István igazgatósága idején a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum Magyar Filmintézetté alakult- a szerk.), ezt követõen a kilencvenes években a második - és annak ellenére, hogy ezt hivatalosan is elfogadták, tulajdonképpen sohasem tudta az abban foglaltak egy részét megvalósítani. Így volt egy alapító okirat, amely egyszerűen nem működött.
- Amennyiben?
- A filmjogokkal kapcsolatban egyértelműen úgy foglalt állást az alapító okirat, hogy a Magyar Filmintézet rendelkezik az 1945 utáni magyar játékfilmek jogával. Ezt - ezen a deklaráláson túl - sohasem tisztázták sem a forgalmazókkal, sem egyéb intézményekkel. Mindemellett ebben az évben, 2000. január 1-től, az Intézet újabb gyűjteménnyel bővült. A B. Müller Magda által vezetett Magyar Fotótörténeti Gyűjtemény közgyűjteményi státuszt kapott, ami bizonyos támogatással is együtt jár. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy a Magyar Filmintézet része lett. Az alapító okirat módosítása egyre sürgetőbbé vált, ezért egy évvel ezelõtt már kezdeményeztük, és javaslatunkat a minisztérium el is fogadta. Egyébként az Intézet elnevezés önmagában rengeteg félreértésre adott okot, hiszen a szó nem jelölte az archívumi tevékenységet és így nem fejezte ki, hogy itt valójában egy nemzeti gyűjteményről van szó. Márpedig a mozgókép területén ez az egyetlen nemzeti intézmény. Ezért az új névvel azt szerettük volna tudatosítani, hogy a mozgókép vagy a film is része annak, amit nemzeti kultúrának nevezünk.
- Nemeskürty István igazgatósága idején (1984-1986) brit, illetve skandináv minta alapján az Intézet a szakma szerves részeként a filmgyártásban is részt kívánt venni. Ez hamvába holt próbálkozásnak bizonyult...
- Ezeknek a hajdani elképzeléseknek nem volt semmi realitásuk. A mintának tekintett Svéd Filmintézet és a BFI (British Film Institute) működése mögött hosszú évek tradíciója - és rengeteg pénz áll. Nekünk pedig nincsenek megalomán törekvéseink. Nem akarunk filmközpontot létrehozni a stúdiók bevonásával a filmrendezők riogatására. Mi a magyar filmszakmából azt vállaljuk, hogy - száz évre visszatekintve - a mozgóképes alkotásokat megőrizzük és felújítjuk. Ha mindezt nem tennénk, akkor nagyon sok esetben egy nemzetközi filmhétre nem tudnának kiküldeni műveket, különösen nem jó állapotban lévő munkákat. Nagyon jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Filmarchívum olyan lehetne, mint mondjuk a Svéd Filmintézet, és lenne egy szegmense gyártásra is, de ezzel jelen pillanatban nem lehet foglalkozni, mert az Intézet a költségvetési működésének csupán egyharmadát kapja meg központi költségvetési támogatásként. A többit részben alapítványi támogatásokból, részben szolgáltatásokból biztosítja. Ráadásul a mi bevételi forrásaink nem azon múlnak, hogy szorgosak vagyunk-e vagy sem, hanem azon, hogy a Magyar Televízió akar-e éppen régi magyar játékfilmet sugározni vagy sem. És hogy fizetésképes-e. Mindezt annak ellenére mondom, hogy jó a kapcsolatunk a Magyar Televízióval, de ez egy küzdelmes viszony. Kölcsönösen.
- Melyek azok a feladatok, amelyek Ön szerint leginkább jellemzik az Archívum működését?
- Vegyük sorra - a teljesség igénye nélkül. Filmfelújítás: a magyar híradó állományából - heti híradó 1924-től a nyolcvanas évekig létezett - eddig körülbelül egymillió kétszázezer métert, a magyar játékfilmekből 45-től 62-ig szinte mindent felújítottunk. A hetvenes évekből is rengeteg alkotásunk van, akkoriban volt a Kodak-nak az a korszaka, amely a színes filmeknél, mindenütt a világon egy nagy fakulási folyamatot eredményezett. A két világháború közötti filmekből több mint háromszáz játékfilmet őrzünk, de a nagyjából hatszáz némafilmnek még a tíz százaléka sem maradt meg. Haladjunk tovább: a filmmegőrzés, a filmállomány gyarapítása, szintén hatalmas összeget emészt föl és feladataink közé tartozik a filmek terjesztése is. Mert annak ellenére, hogy sajnos nem mi rendelkezünk a filmjogokkal - a régi magyar filmeket kivéve -, az Örökmozgó filmmúzeum igen fontos filmterjesztõ hely, és annak színvonalas, igényes működtetése jelentős költséggel jár. A filmklub mozgalom nem tudna létezni, ha mi ezeket a filmeket nem kezelnénk, nem gondoznánk, nem raktároznánk megfelelő körülmények között. Emellett meg kell említeni kiadványainkat, így a Magyar Filmtörténeti CD-Rom-ot is. Jövőbeni, hosszú távú elképzeléseinkről: a vezetőséggel egyetértésben az a tervünk, hogy a filmállományt gyűjteménnyé alakítsuk. Ez adja meg ugyanis az intézmény értékét, hitelét. A tudatos gyűjtésre, amelyet speciális értékek szerint kell kialakítani, eddig nem volt lehetőség. Csupán raktározásra. Prágával együtt mi kaptuk az Európa Tanácstól azt az anyagi támogatással járó felkérést, hogy 2001 februárjában nemzetközi szakszemináriumot rendezzünk, kifejezetten a filmtechnikai ismeretekkel kapcsolatban.
- Az Archívum elnevezés nem sugallja azt, hogy a profiljuk leépül, és hogy a tudományosság kissé háttérbe szorul?
- Az archívumi munka manapság filmtörténeti, tehát filológia tevékenység. Ugyanakkor: azt, hogy önálló kötetek készüljenek, akár egy rendezõi pályáról, akár egy korszakról vagy filmelemzésekről, mi nem tudjuk státuszban lévő munkatársakkal biztosítani. Nem is vált be a dolog, mert a státusz egy ilyen típusú munkánál hihetetlenül elkényelmesít. De ha valaki behoz hozzánk egy olyan kötetet, amit mi is meg szeretnénk jelenteni, akkor mindenben a segítségére leszünk - ilyen volt Kömlődi Ferenc amerikai némafilmes kötete is. Tehát a filológiai kutatómunka létezik, de az nem megy, hogy évekig várjunk arra, amíg egy státuszban lévő munkatársunk állandó fizetés mellett néhány év múlva végre kötetet produkál, ki tudja, milyen színvonalon. Ilyen a világon nincs. Évről évre, átlagosan két-három fővel kell csökkentenünk a létszámunkat, és az archívumi területen pedig pontosan arra lenne igény, hogy ha csak éves megbízási szerződéssel is, de meghatározott feladatokra alkalmazzunk munkatársakat. Vagyis: elkülönített tudományos csoportunk valóban nincs, de ez nem jelenti az, hogy nincsen tudományos tevékenység, vagy hogy mi ne támogatnánk ezt, akár külsősök, akár státuszban lévő kollégák esetében. Ennek azonban az a feltétele, hogy valóban igényes kéziratot tegyenek le elénk.
- Az új médiumok megjelenésével új kihívásokkal kell szembenézni, hiszen a képi információk értéke hihetetlenül megnőtt. Az Intézet gyorsan reagált, elég csak a Komár Erzsébet nevéhez fűződő rendkívül igényes, a maga műfajában egyedülálló CD-Rom-ra gondolni. Vagyis: az Archívum mit kezd a "kincseivel"? Az új szemlélet milyen relációban van a személyi állománnyal?
- Mielőtt a generációváltással fogalkoznánk: az új piaci szemlélettel együtt egyre erőteljesebben megjelent a jogdíjak kérdése is. A Filmintézet, mivel nemzeti archívum, nem rendelkezik a filmek forgalmazói jogával.
- Az ugyanis a MOKÉP-et illeti meg.
- Így van. Vagyis sem a "mai" magyar filmek - ez az 1948-87 közötti időszakot jelöli - joga, sem a fotók jogdíja, ami egyébként is elenyésző, nem a miénk - az utóbbi B. Müller Magdáé. Miközben a fotók, filmek megőrzése elképesztően költséges, mindez csak annak hoz hasznot, aki noha semmit nem áldoz a megőrzésre, felújításra, de a jogtulajdonosi szerepe alapján beszedi a pénzt. Ha a Magyar Televíziónak valaki elad egy filmet sugárzásra, akkor a kapott összeg - és ezt felelősséggel állítom - egy kópia felújítási költsége. De ennek a tisztázása nem az én feladatom, ez részben politikai kérdés. Ezért is örülök, hogy a filmtörvény tervezete olyan jelentõs terjedelemben foglalkozik az Intézettel...
- Ezt nem értem: miért a régi néven említik?
- Mert amikor beadták a tervezetet még nem kaptuk meg a miniszteri jóváhagyást. Csupán időbeli csúszásról van szó, nincs semmi jelentősége.
- Beszéljünk a "fiatalításról".
- Törekszünk erre, de az archívumi munka kemény dolog. Az adatbázisépítés a gyakorlatban úgy néz ki, hogy valaki leül a számítógép mögé, és napi öt-hat-hét órán át beviszi a filmek adatait. A kutakodás is egy-egy filmrészlet beazonosításával egyrészt filológiai munka, ami tudást igényel, másrészt fenéken ülés kérdése. Képzeljen el egy huszonhárom éves fiatalt, akit beültet egy vágószobába - ahol nem filmet fog csinálni, mert arra lehet embert találni, bőven! - hogy a magyar híradóállományt nézegesse, végtelen mennyiségben. Mindezt kevés pénzért, publicitás nélkül, úgy, hogy a siker esetleg egy hosszú életpálya része lehet! A világ nem ennek kedvez, nem ezt díjazza, az egyes ember pedig másra vágyik. Ha felveszünk egy fiatalt archívumi munkára, egy év múlva máris elkezd szlalomozni. Mondjuk elmegy ide-oda szerkeszteni, közben csábító ajánlatot kap, még ha az alkalmi munka is. Én ezt megértem, de az Intézet érdekeivel mindez nem találkozik. Egyébként a Magyar Filmtörténeti CD-Rom szerkesztője, ötletgazdája, programfelelőse, Komár Erzsébet, akiről én azt mondom, hogy fiatal, de...
- Középkorú, negyvenes.
- Pontosan.
- Ha már a CD-Rom-nál, és az új technikáknál - DVD - tartunk, önök - mondjuk a felújítás során - milyen eljárást alkalmaznak?
- A hagyományos filmfelújítás mellett a digitális technikát is igénybe vesszük - bizonyos dolgokra. Azonban mindazok, akik bőszen hirdetik a digitális technikára való áttérést, nem tudják, miről beszélnek. Ugyanis: az elmúlt száz év alatt egyetlen hordozó bizonyult időtállónak, és ez a celluloid. Azt, hogy meddig fog tartani a digitális beta, senki nem tudja megmondani. A VHS-nél teljesen világos, hogy jó esetben információs közkönyvtári anyag - megjegyzem, a közkönyvtárban tovább maradnak meg a könyvek, mint a VHS-en a mozgókép. A digitális hordozók az elektronikus sugárzáshoz elengedhetetlenek, ezen kívül a filmfelújítás során, a hang- és képi restaurálásnál is használják, amikor nincs más lehetőség. Azonban jelen pillanatban szinte sehol a világon nem tudják megoldani, hogy a celluloidról a digitális hordozóra került mozgókép visszakerüljön celluloidra. Ez a hagyományos felújítás tízszeresébe kerül. A Beszélő köntösben van egy színes betét, amit digitális technikával kellene felújítani. Körülbelül másfél-két millióba kerülne, ha ezt a néhány percet filmre szeretnénk áttenni. Ezért van az, hogy a digitális eljárást leginkább a menthetetlen filmek esetében alkalmazzák, akkor is igencsak átgondolva. Ezért nekünk a celluloidot kell védenünk, úgyhogy a mozgókép megőrzése a mi esetünkben együtt jár a felújítással. Ez a Magyar Nemzeti Filmarchívum alapvető feladata.
- A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) egy éve Önt is beválasztotta az elnökségi tagjainak sorába. Hol helyezi el a magyar archívumot az európai mezőnyben?
- Középen. Közép-Európában a prágai archívum büszkélkedhet a legnagyobb gyűjteménnyel, de a technikai adottságai-lehetőségei elmaradnak a miénktől. A többi közép-európai archívum - Varsó, Szófia, Belgrád, Zágráb - sokkal nagyobb problémákkal küszködik. A nyugat- vagy észak-európai archívumumokhoz képest nyilvánvalóan nagyon messze vagyunk. Nem szeretnék panaszkodni, de nagyon boldoggá tenne, ha egyszer egy nagyobb összeget kaphatnánk technikai eszközök beruházására. Hosszú évek óta szeretnénk egy kétmonitoros megtekintő asztalt - és ezt csak egyetlen cég gyártja Franciaországban.
- Mennyibe kerül?
- Tizennégy millió forint.
- "Hatalmas" összeg. György Péter kezdeményezésére nálunk életre kívánnak hívni egy Nemzeti Audiovizuális Archívumot. Önt megkeresték-e már ebben az ügyben? Szánnak-e valamilyen szerepet a Filmarchívumnak?
- Igen, megkerestek. Úgy tudom, hogy ez az archívum elsősorban a televíziós anyagok digitalizálására jönne létre, és számításaim szerint legalább két évtizedes tervről van szó, mivel olyan hatalmas anyagmennyiséggel kell majd megküzdeni, amely össze sem hasonlítható a magyar filmterméssel, még akkor sem, ha nem tudom, az 1957-től vagy csupán a 2000-től létező anyagok hosszú távú megőrzését, dokumentálását, nyilvántartását, raktározását, rendszerezését tűzték-e ki célul.
- A közelmúltban "megváltak" a Broadway mozitól.
- Tévedés. Mi a bérleti jogot értékesítettük, ebből a pénzből valósítjuk meg az Örökmozgó rekonstrukcióját. A Broadway mozi tulajdonjogával a VII. Kerületi Önkormányzat, a bérleti jogával az Intézet rendelkezett. És a mozi nem volt működőképes...
- Veszteséges volt.
- Nem. Üres mozi volt. Óriási különbség. A Broadway 1999. december elseje óta zárva volt, és legalább 200 milliót kellett volna költeni arra, hogy újra moziként lehessen üzemeltetni. Az újságírók gyakran kérdezik, miért nem küzdöttünk, miért nem próbáltunk meg mindent!? Érdekes, az emberek szó nélkül tudomásul veszik, hogy az élet minden területe megváltozott. Amikor minden egyes nap új próbatétel, a régi mozit siratják, miközben, mellesleg, a szemük elõtt nyílnak - lassan hetente - az új multiplexek. Nem tudom, az Urániával mit akarnak, mert az is teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnik. Tegyük föl, valami csoda folytán mégis pénzt kapnak. De azért mégis borzalmas, amikor egy négyszáz férőhelyes moziban húsz ember ül, előadásról előadásra. Azt hiszem, nem lehet véletlen, hogy hosszú távon azok a "kis" mozik - a Hunnia, a Művész, az Örökmozgó - fognak életben maradni, amelyeknek hűséges törzsközönségük van.
[ ]
Horeczky Krisztina
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Legyen olyan, mint egy ember"
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
