"Legyen olyan, mint egy ember"
Pacskovszky József öt évvel az Esti Kornél csodálatos utazása után új filmmel jelentkezett. Mégsem boldog.
A mi szerelmünk sorozatos kompromisszumok eredménye: a rendezo eredetileg Stefan Zweig A változás mámora címu regényének filmes adaptációjára készült, de a németektol nem kapta meg a megfilmesítés jogát. Ezek után a regény alaptörténetét és a kort megtartva, évekig dolgozott egy forgatókönyvön - Ottília volt a címe -, de az eredményt egyre rosszabbnak találta. Majd jött az önéletrajzi ihletésu A mi szerelmünk, amely egy újabb alku következményeként magyar-lengyel koprodukcióban készült. A film a 31. Filmszemlén elnyerte a legjobb vágás díját.
- Második nagyjátékfilmed forgatása elott néhány nappal megdöbbentoen csalódott voltál. Elmondtad, a készülo film alcíme az lehetne: "Épp, hogy összejött, gyerekek", és hogy úgy érzed, többen úgy tesznek, mintha szívességet gyakorolnának azzal, hogy most neked dolgoznak.
- Emlékszem erre a kijelentésre. Azért mondtam, mert szerintem nagyon rossz vért szül, amikor embereket úgy kell alkalmazni, hogy nem tudjuk megfizetni oket. Egy évig, lelkesedésbol, csak a megszállottak dolgoznak. A rendezo, az operator feláldozhatja az idejét, sot, a megélhetését is, de ugyanezt már nem lehet elvárni a többiektol. Tudod, még azt sem mondhatom, hogy nem volt pénz. Több kellett volna. És rengeteg energiát vettek el az alkotótevékenységtol a pénzügyi-szervezési feladatok. Még mindig van egy olyan érzésem, hogy minálunk úgy tartják: a rendezo az, akinek mintegy küldetésbol létre kell hozni a filmet. Mintha egy olyan focista lenne, akinek meg kell találni a pályát, aztán hóna alatt a saját szerelésével, labdájával le kell játszania kilencven percet, lehetoleg úgy, hogy gólt is rúgjon. Ugyanakkor: nagyon ronda dolog lenne, ha én most panaszkodni kezdenék. Mert nekem elégedettnek kellene lennem, hiszen a Hunnia jó hely, dolgozom, és azt csinálhatom, amit akarok. Az egy más kérdés, hogy a világ nem kedvez sem ennek a kultúrának, sem az értelmiségi filmnek.
- Sokat foglalkozol a predesztináció kérdésével: képesek vagyunk-e felnott korunkban változtatni az életünkön. Tudunk-e döntéseket hozni, vagy belekapaszkodunk valamibe, valakibe, hogy majd átháríthassuk a felelosséget.
- Camus azt mondta: mindaz, ami lettem, aki vagyok, nem attól van, amire szert tettem, hanem attól, amit elveszítettem. Hogy tud-e az ember dönteni? Szerintem nem - és ez így van jól. Amikor az ember dönt, úgy érzi, hogy millió lehetoséget szalasztott el, és kapálózik utánuk, mert nem bírja elviselni, hogy csak egy élete van. Mi a jó? Azzá lenni, azzá válni, akivé akarsz, keresni egy helyet, ahová tartozol, ahol otthon vagy, ahol azok az emberek vesznek körül, akik között úgy érzed, az lehetsz, aki vagy. Szerintem az a legjobb az életben, amikor az lehetsz, aki vagy. De ez persze változik. Ezért cserélnek az emberek helyet: lakóhelyet, meg társaságot is. Dönteni pedig általában felindulásból szoktunk. Én is bántottam meg valakit készakarva, mert azt gondoltam, ez hosszú távon gyozelmet jelent. Én nem szeretek csak ésszel élni, mert az megöli az élet szépségeit. És a szépség az érzelembol fakad. Van persze a nihilnek, a semminek, a borzalomnak is esztétikája, ami szintén szép lehet, de én a "szép" szép iránti esztétikához vonzódom. Ez azonban közel visz a romantikához, és romantikusnak lenni ma, Magyarországon kész öngyilkosság. Ennek jóideje megszakadt itt a hagyománya.
- A szerelmi történeten túl a biztonságkeresés problematikáját járja körül a film. Emmának a biztonság egyenlo az identitással. Csakhogy a szó szerint hosszú út során elveszít egy konkrét, létezo szerelmet, és lemond egy új lehetoségrol.
- Igen, Emma ezt az utat járja be. A napokban került a kezembe egy új könyv, a Bridget Jones naplója. Ebben egy egyedülálló no leírja, hogyan ismerkedik meg emberekkel. Happy end a vége, öszejön azzal, akivel szeretne, és elkezdodik a családi élet. Arra gondoltam, na, ilyenkor jönnek a gondok. Az amerikai film mindig azt mutatja be, hogy a bonyodalmakat leküzdve eljutunk egy síkságra, ahol minden rendbe jön, megvan a párom, akivel majd egy hosszú csókban összeforrunk, és belemosolygunk a kamerába. Ez a film vége. A magyar film úgy kezdodik, hogy összeforrunk egy nagy csókban, és akkor kiderül, hogy ez a no nem is tud vasalni, nem is tud fozni, sot, két hét múlva nem is olyan jó az ágyban. És arról a norol, aki a szomszédban vagy egy másik városban él, nem tudok lemondani. Azért, amit mi csináltunk, korántsem tragédia. Elhatározhattuk volna, hogy valakinek meg kell halni, és akkor ez egy szomorú kelet-európai film lett volna. Mert errefelé az ember sokszor belehal az életébe, és sokszor fel is támad. Ez egy nagyon érdekes hely ilyen szempontból. Itt mindig "helyzet van".
- Nem "ítélkezel" a hoseid felett, de a film vége eléggé árulkodó: Légoza a lengyel tengerparton egy sziklán üldögél, egy érintésre vár. Sokan mondják, hogy itt valamit nyitva hagysz. Szerintem Légoza hiába vár arra az érintésre.
- Én is így gondolom. O egy megszállott pasi, ez egyben vonzó és ijeszto. Nem biztos, hogy egy életet kellene rá alapozni. Ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlan, és ha valami kiszámítható, akkor az elobb-utóbb unalmas lesz. A párkapcsolatokban állandóan variálni, színezni kell a dolgokat, meglepetéseket kell okozni, netán játszani is kell az érzelmekkel, hogy újra fontos legyél. Mert a rutin mindent megöl. Gyakran gondolok arra, hogy azokat, akiket ez az orületesen nehéz mufaj, az együttélés vagy hosszú távú párkapcsolat mégis érdekelne, be kellene utalni valamilyen tanfolyamra, terápiás jelleggel. Mert pillanatnyi boldogságot adni, ugyanakkor igaznak lenni jó. Ezért sem bánom, hogy személyes történetet csináltam. Nekem ez ad lehetoséget arra, hogy egy picit lássam az életemet kívülrol, hogy kicsit segítsek magamon.
- Igaz, hogy a forgatást személyes feszültségek is nehezítették? Hogy a két foszereplo, Major Melinda és Bertók Lajos nem igazán rajongtak egymásért, és neked is voltak nézeteltéréseid Gózon Franciscóval?
- Melinda szép lány, Lajos meg férfi. Hogy mi volt köztük, nem igazán tudom, valami történt, de ez a munkát nem tette lehetetlenné. A filmben az a veszélyes, hogy majdnem olyan, mint az élet, de mégsem az.
Franciscóval az Esti Kornélban harmonikusabban dolgoztunk, ez igaz. Most feszültebb volt a munka, mert bizonyos kérdésekben már másképp látjuk a világot. Francisco most utazott el Uruguayba két hónapra játékfilmet forgatni, egyébként is sokat van Dél-Amerikában. Én meg nem. A szakmánk miatt annyira össze voltunk nove egy idoben, hogy arról is tudtunk, ki kivel és hol töltötte a hétvégét. Ez jó volt. Az életünknek most abba a szakaszába kerültünk, hogy a két hajó egy kicsit eltávolodott egymástól. De azért üzengetünk. Mert ez egy szép barátság. Jó lenne, ha az is maradna.
- A Filmszemlén A mi szerelmünk kapta a legjobb vágás díját. Lehet, hogy többet vártál. Ilyenkor elkeseredsz?
- Na ez az, ami engem cseppet sem érdekel. A díjkiosztás napján nagyon jót fociztam, a kedd a focinap.
- Furcsa, hogy ebbol a szempontból nem vagy hiú.
- Azért a hiúság megvan, csak elfojtom. Amikor bekerültem ebbe a szakmába, elhatároztam, ez az a csapda, amibe nem fogok besétálni. Ráadásul engem a kudarc derít jókedvre. Ez az, ami ösztönöz. Amikor az Esti Kornélért kaptam néhány díjat külföldön, teljesen összeroppantam. Ha siker ér, nekikeseredem. Mert akkor jaj, megint vége van valaminek. Én még nem csináltam meg a legjobb filmemet, és bízom benne, ez sokáig így is marad. Még szeretnék kísérletezgetni. Nincs annál rosszabb, mikor az ember gyorsan megcsinálja a legjobb dolgokat. Ne vedd úgy, hogy tudatosan hibázom a filmekben, de nem törekszem a tökéletességre. Mert ami tökéletes, az csúnya. Gondolj egy topmodellre. Egy film is akkor jó, ha van egy kis szeplo, csak úgy magától. Hogy legyen olyan, mint egy ember.
[2000. Április 17.]
Horeczky Krisztina
|
Az interjúhoz kapcsolódó linkek:
|
Eddigi találatok:
Mundruczó Kornél: Trabant, korzó, WC.
"Az írások egy része teljesen méltatlan"
Szemző Tibor - Nemet mondott a Presszóra
Zsigmond Vilmos: Amerikában is, a forgatásokon arra gondolok, - hajjaj, csak a Richie is itt lehetne velem!
Rolf Teigler - Outlaws, A dokumentumfilm nem improvizáció
Roy Andersson: Kicsit bele kell rondítani!
Buzás Mihály: „Hangulati új hullám”
Lukáts Andor: Csak a film maradt
Szaladják István: Tapasztalni - merőben más
Jonas Ĺkerlund: „Számomra sosem volt probléma a cenzúra”
Nagy Ervin - Rába Roland: Vagy fáj - vagy nem
Kálmánchelyi Zoltán - Stefanovics Angéla -Végh Zsolt: (P)esti mesék
Edward Norton: „Forman megzsarolt...”
Sigourney Weaver: magas, szőke nő, teljes mellbedobással
Tímár és Bereményi: Párhuzamos interjú
Schilling Árpád: Le a Mazsola arcúakkal!
Gyürey Vera: Filmintézetből filmarchívum
Az ÉS tényfeltárói: A magyar Benfenntesek
Leos Carax, a rejtőzködő művész
Veit Helmer: a Mediawave fődíjasa
Sputnik-csoport: a Z+ klipkirályai
Regis Wargnier: nők, férfiak, történelem
Deák Krisztina: a férfiaknak máshol van az erogén
|
|
